Írásaim

Gyakran olyan gondolataim vannak amit szeretnék másokkal is megosztani, ám nem szeretném azokat terhelni vele akik másirányúan gondolkodnak. Ezért ezt az írásaim rovatot arra fogom használni, hogy leírjam az engem éppen foglalkoztató gondolatokat. Napjainkban mindent elront a politika. Barátságokat, testvéri kapcsolatokat tesz tönkre. Annyi minden szebb van a világon, beszéljünk inkább arról.

Néhány hete egy olyan barátságomat tett tönkre a politika, amely barátságról azt hittem örökké tart.  Tévedtem.  Tanúlság: 1. Nincs örökké tartó barátság.

2. Akinek a politika fontosabb, mert arra hivatkozva lépett ki a barátságunkból, azzal nincs dolgom.

Az itt következő írások, nem a két kezem munkájával vannak kapcsolatban. Sokkal inkább a gondolkodásomat, és más irányú tevékenységeimet fogják ezek a mondatok megmutatni. Légyen az a kedvenc színészem, vagy szabadidős tevékenységeim, vagy vállalt feladataim.

Hollywoodi lángoló szerelem

Az interneten jó ideje részese vagyok egy csoportnak amely egész egyszerűen Elisabeth Taylor és Richad Burton romantikus, és egyben mindent felemésztő , hallatlan szerelméről szól. Elsősorban képekkel. Ezt a képet is onnan szedtem. Mivel Richard Burton nagyon régóta az egyik legkedvesebb színészem ezért az írásaim sorát azzal kezdem, hogy rájuk emlékezem. Idén augusztusban lesz 35 éve , hogy elment, ezért is fontos az emlékezés.

Ahogy nézegetem a csoportban a rengeteg fotót, melegség önti el lelkemet. Azt látom a fotókon, hogy ez a két hatalmas filmszínész attól a perctől fogva , hogy megismerték egymást, egymásért lobogtak. Lobogtak mint a fáklya, és izzottak porrá.Bár mondják, hogy Richard agresszív ember volt, s mondják azt is, hogy rengeteg nője volt, de ezek a képek mást árúlnak el. Két egymásra  maximálisan odafigyelő embert látok. Olyanokat akik mindketten, mindent megtettek azért, hogy a másik boldog legyen. A fotókat látva ott van szemükben a vágyakozás , a szerelem tüze. Az utcai fotókon, Richard végig szorítja Elisabeth kezét, mintha soha nem akarná elengedni.

Mindössze 11 évig éltek együtt. Azt is két menetben, de a szerelem az első perctől az utolsóig ott maradt közöttük. Amikor a 1962-ben a Cleopátra forgatásán , véletlen ( hiszen eredetileg nem Burton játszotta volna Antónius szerepét ) összejöttek, akkor olyan lángoló szerelem alakúlt ki kettőjük közt amire senki nem számított. Richard is házasságban élt és Elisabeth is. Mondják, hogy amikor a film szerint Antónius először megcsókolta Cleopátrát, zavarba ejtő volt a csókuk. Mindenki érezte a stábban, hogy ez már régen túl van a szerep szerinti csókon. Richárd először csak könnyű prédának gondolta a nő szerelmét, elakarta csak csábítani. Aztán rákellett , hogy jöjjön, hogy ez sokkal nagyobb érték annál.

-"Tudtam, hogy helytelen dolog Richardot szeretnem - vallotta be egy későbbi interjúban Elizabeth. - De képtelen voltam uralkodni az érzésen, egyszerűen nem tudtam legyőzni."

Pedig maga a Pápa is támadta kettejük kapcsolatát. Szerelmükben volt minden amiről csak álmodni lehet. Lesifotósok, méregdrága jahtok, vagyonokat érő ékszerek, luxusrezidenciák Londonban, a svájci Gstaadban, a Genfi-tó partján fekvő Céligny-ben és a mexikói Puerto Vallartán, valamint hírességekből álló baráti kör, beleértve a Rothschild családot, Grace monacói hercegnét és a Windsori hercegi párt. Taylor 1964-ben vált el a férjétől. Burton korábban megtette azt. Így 1964 márciusában  Elisabeth hivatalos válása után néhány nappal összeházasodtak. Házasságuk 10 évig tartott.  Richard  önpusztító életmódját 10 évnél tovább nem volt képes elviselni Elisabeth.

A You Tuben fent van Balló Júlia beszélgetése Burtonnel. Amikor rákérdez Elizabethre a riporternő, akkor Richard valami olyan biztonsággal válaszol rá, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy bár nincsenek együtt de szeretik egymást. Érdemes azt a riportot meghallgatni, magyarúl és eredeti nyelven is. Ugyan Richard azt mondta, hogy csúnyán beszéli az angolt, mert Ő welsi de  aki angolt tanúl, annak melegen ajánlom az angol változatát a riportnak.

"Az örökkévalóságig kárhozatra ítéltek engem az istenek. Megadták nekem a tüzet, de én folyton eloltani próbálom. Ez a tűz kedvesem, Te vagy"  /Richard Burton napló/

16 hónappal később újra összeházasodtak, de ez a házasság csak egy hónapig élt.

Burton ugyanis beleszeretett egy sokkal fiatalabb lányba. Líz azt jósolta, hogy ez a kapcsolat nem fog 6 hónapnál tovább tartani, de tévedett. Abból a kapcsolatból is házasság lett.

1982-ben a Magyar Állami Operaházban forgatta Burton a Wágner filmet.  Én közvetlen az Operaház mellett laktam. A Lázár utcában volt egy lakókocsi oda járt forgatás közben és után is Burton. Akkor már nagyon rossz állapotban volt , alíg 57 évesen. Rengeteget ivott, és napi 3 doboz cigarettát elszívott

1984 augusztusában hunyt el... nagyon fiatalon.

Amikor Elisabeth Taylor hazatért a temetésről egy levelet adtak át neki. Richard 3 nappal a temetés elött írta neki.

"Nem vagyok boldogtalan ugyan, de veled boldogabb lennék. Van még számunkra esély? Haza akarok jönni hozzád." / Richard Burton /

 A házvezetőnő szerint , Elisabeth ahogy elolvasta a levelet leborúlt a földre és hosszan ott zokogott.  A  levelet 27 évig az éjjeliszekrényén őrizte a művésznő.  Amikor 2011-ben meghalt a gyermekei nem akarták Burton mellé temetni, de a levelet elvitte magával a sírba. A levéllel együtt temették el.

Ilyen volt Hollywood legnagyobb, és legelégetőbb szerelme.

"Mikor még nem hullott minden darabokra, de a dolgok már kezdenek szétesni, akkor derül ki, kik az igazi barátaid. "

/ Richard Burton/

"Jót, jobban barátikör"

(Társaság magányos, középkorúaknak)

Úgy 30 éves koromtól kezdve mindig volt körülöttem társaság. Egyszerűen képtelen voltam , s vagyok magányosan élni. Ha mások nem csináltak társaságot amiben  részt vehettem, akkor létrehoztam én magam egy ilyen csoportot.

A "Jót, jobban barátikör" még arra az időre datálható vissza amikor még csak nagyon kevesek használhattak internetet.

1991-ben történt amit leírok. Egyetlen hétvégén látszólag összeomlott a világ a fejem felett.  Egyik nap bekerűlt a bátyám élet - halál közt kórházba, másnap két cigány kirabolt az otthonomba, végűl vasárnap azt a hírt kaptam, hogy a fiatal, jókedvű kollegám, akinek szép családi élete volt , egyszerűen szíven szúrta magát és meghalt. Nehéz hétvége volt ez.

Hétfőn a kollegáim, csak azt látták, hogy egész nap mint a gép dolgozok. Senkivel nem beszéltem egész nap. Ám amikor este elindúltam hazafele, szinte minden szembe jövő férfiben az előző nap elhúnyt kollegámat kerestem. Mindössze 10 percre laktam a munkahelyemtől, de ez a távolság elegendő volt ahhoz, hogy rájöjjek arra, hogy valami baj van. Nem mentem haza , hanem egyenesen bementem a rendelő intézetbe. Szépen megkerestem az ideggyógyászatot. Kivártam a hosszú sort, és elmondtam az orvosnak, hogy az utóbbi napokba mi minden történt velem. Elmondtam azt is, hogy azon a napon hogy viselkedtem. Az orvos végig hallgatott , és azt mondta:

- Semmi baj nincs magával. Az a löket amit itt 3 nap alatt kapott egy férfi lelkének is  elég, hát még egy nőnek. Azt javaslom magának, hogy 2 hétig minden nap délbe kap egy injekciót, haza megy és alszik, utána pedig két hétig minden második nap kap injekciót. Haza megy és alszik. Igérem magának, hogy egy hónap múlva teljesen rendbe jön. Megfogadtam a tanácsát. Időnként fél álomba hallottam, hogy Édesapám felveszi a telefont , és valakinek/valakiknek azt mondja, de aztán aludtam tovább. Azt lehet rólam tudni, hogy addig is voltak olyan úgynevezett barátok körülöttem. Engem bármikor fellehetett hívni, és bárki kiönthette a lelkét.

Igen ám, de egy hónapra eltűntem. Bárki keresett, apám mindenkinek azt mondta, hogy alszom. Amikor aztán, egy hónap múlva teljesen rendbe voltam, hírtelen eltűntek a barátok. Én semmit nem koldúltam az életben, barátságot végképpen nem. Nem hívtam senkit. Vártam... de azt sem sokáig.

Akkoriban nészerű újság volt az Express hírdető újság. Megfogalmaztam magamnak egy szöveget, hogy milyen korú, végzettségű embereket keresek, egy akkor alakuló baráti kör létrehozásához. Úgy gondoltam, hogy jogomban van pontosan meghatározni, hogy kikkel szeretném ez után a kevés szabadidőmet eltölteni. Június 17.-én adtam fel a hírdetést és háromszor egymás után jelentettem meg a hírdetést. Bevallom, száz számra jelentkeztek az emberek. Az előző rendszeren éppen túl voltunk, és a munkahelyeken létező társadalmi szerveződések mind megszüntek. Volt egy légüres tér, nem tudtak hova menni az emberek. Valamint akkor rengeteg magányos ember volt, akik nem csak maguknak vallották be a magányukat, de társaságban is elmerték mondani. A rengeteg jelentkezőt, aztán elkezdtem szűrni. Kiscsoportokban leűltünk egy kávézóba, és szűrtem a jelentkezőket.

Volt egy hölgy, akinek a jelentkező leveléből, ordított a magányosság. Éreztem, hogy szinte neki van a legjobban szüksége, hogy emberek közt legyen. Igen ám, de elírta a telefonszámát. Az elírt telefonszám a Reoülőtérnek, egy titkos száma volt. A lényeg, hogy nem tudtam őt elérni. Még szerencse, hogy az újra megjelent hírdetést is olvasta, és az ott megadott telefonszámon felhívott. Nagyon meglepődött amikor azt mondtam neki, hogy végre. Már Ferihegyen is őt keresik. nem is gondolt rá, hogy elírta a számot.

A több száz jelentkezőből 40 főt választottam ki. Velük indúlt az akkor még névtelen barátikör. 

Azt érzékeltem, hogy hirtelen sok magányos ember lett, akik szerettek volna valahova tartozni.  Azt is tudtam, hogy kell legyen egy hely, ahol rendszeresen összejövünk. Úgy gondoltam, hogy választások elötti időkben ez kiválló alkalom egy kerületi polgármesternek arra, hogy kis utánjárással segítsen egy ilyen kezdeményezésben. Az elképzelésem bevált. Az akkori kerületi polgármesterünk intézkedett, hogy térítés mentesen havonta kétszer rendelkezésünkre állt , egy kerületi művelődési ház díszterme, az összejöveteleinkre. Az intézmény igazgatónője  azt a tanácsot adta, hogy csináljak a barátikörből egyesületet, amivel pályázni is lehet. Abban az időben nem átok volt egy egyesület működése.

Az első találkozó után rögtön elkezdtük a társasági életet. Egy társaság elsősorban akkor tud jól működni, ha van egy vezércsillaga, aki tevékenyen közreműködik a programok szervezésébe. Így aztán 6 évig minden hétvégén volt programom. Az igazgatónő javaslatára átalakítottam a barátikört kulturális egyesületté. A programjainkhoz ez a fajta egyesület állt legközelebb. Középkorú, életvitelükben magukra maradt emberek kulturális egyesülete volt. Egyetlen feltételem volt, hogy a tagoknak minimum érettségije legyen.

Egy társaságot két dolog tud erössé kovácsolni, a kirándulások és a táncos, szorakoztató rendezvények. Volt olyan  szilveszter amikor a 90m2 es lakásomban, Közel százan buliztunk. Lecsópartyk, zsiroskenyér partyk azok pedig a dumcsizáshoz voltak kivállóak. Minden évben legalább egyszer nyertem pályázaton pénzt. Nem nagy pénzek voltak ezek, éppen csak annyi hogy tudtunk buszt bérelni, és 15-18 fő eltudott együtt utazni. Mivel kultúrális egyesület voltunk, ezeket a pénzeket számszakilag eltudtuk számolni. A legtöbb alkalommal olyan helyre utaztunk, ahol a közelbe valami jó kis bor termő hely volt. Az aztán gondoskodott a jó hangulatról. Az első utunk, viszont Nagycenkre vezetett és Fertődre. 

Az intézménybe, ahova 2 hetente jártunk, felvettek egy népművelőt. Afféle igazi, a múlt rendszerből begyepesedett  népművelőt. Egy nap berendelt raportra.

- Maradhatnak itt, ha az általam szervezett irodalmi estekre elhozza rendszeresen a barátait.

- Én akármire nem viszem el a barátaimat.- mondtam neki. Megegyeztünk abban, hogy két barátommal a soron következő irodalmi estre elmegyünk. Sajnos egy olyan poros, már az előző rendszerben is túlhaladt programot akart ránk erőltetni, amit nem vállaltunk. Az est végére biztosak voltunk abban, hogy itt ez volt az utolsó jelenésünk. Megköszöntem szépen, és mondtam, hogy akkor mi elbúcsúzunk, mert ez a színvonal kevés nekünk. Később derült ki, hogy az igazgatónő nem is hallott a történetről.

Korábban meghítuk a kerületi újságot, hogy jöjjenek írjanak rólunk. Közben a pályázatból csináltam egy 4 oldalas újságot ami állandóan beszámolt a leendő, és elmúlt programjainkról. Havonta egyszer. 

Úgy adodott , hogy egy házibulira készűltünk éppen, amikor egy fiatalember hívott fel telefonon, a kerületi újságtól. Meghívtam a bulinkra. Eljött, és nagyon jól érezte magát, majd aszerint tájékoztatta az olvasókat. Mire , aztán voltak jelentkezők is. Az este folyamán elmeséltem a fiúnak, hogy miért kellett ott hagynunk a jó kis helyet.

- Nem kell kétségbe esni. Szerzek én nektek jobbat. Itt az Eötvös utcában van a Budapesti Városvédő Egyesületnek egy 3 kiállító termes helyisége. Beszélek velük. Szerintem fillérekért megkapjátok.  Így is történt. 5 évig adott helyt nekünk Ráday Mihály  Városvédő Egyesülete. Minden hétvégén

Ott aztán, csináltam minden programot.  Zenei rendezvényeket, ahol  görög barátom zenélt és tanított syrtakizni. Volt opera vetélkedő, amit Kertész Iván vezetett. Volt barlangász vetített képes előadás, volt sziklamászásró is ugyanígy. Volt olyan ezotériai előadás amitől előre sokan idegenkedtek. Végűl azonban olyan lenyügöző lett az este , hogy jóval a meghírdetett befejezés után sem akartak az emberek hazamenni. Közben rendszeresen gondoskodtam arról, hogy állandóan szerepeljen tudósításokban az egyesület a rádióban. Mivel nagyon sok ember volt magányos , azért nagyon odafigyeltem , hogy rengeteg lehetőség legyen beszélgetésre, és lehetőség legyen az embereknek a csatlakozásra. Nagyon odafigyeltem a nagy ünnepekre. A magányos embereknek a legfájóbb a karácsony, de sokkal fájóbb a szilveszter.

Ilyenkor a csapból is az én hangom folyt előzetesen. Akartam, hogy akinek szüksége van rá, az megtaláljon bennünket. Bár egyedűl álló voltam, de soha nem jutott eszembe a jelentkező férfiak közt magamnak választani.

1997 karácsonya 5 naposra sikerűlt. November elején Kánya Kata barátnőm rádió műsorában beszélgetett velem a társaságról. Elmondtam, hogy közeledik Karácsony és 5 napos lesz. Aki egyedűl van, és úgy érzi, hogy szüksége van egy ilyen társaságra az jelentkezzen. A műsor végén elhangzott a telefonszámom, a vezetékes. Jellemző, hogy mennyire más volt akkor még a biztonság. Ma már, kimerné az otthoni telefonszámát így bemondani. Onnantól kezdve reggelig csengett a telefonom. Aztán úgy hajnali 5 kor kikapcsoltam a telefont. 

Másnap korán délután megszólalt a telefon. Egy nagyon kellemes hangú férfi volt.

- Kezét csokolom, a Danubius rádióban kaptam meg az ön telefonszámát. Tegnap este a szüleimnél aludtam, és fél álomban hallgattam meg a riportot önnel. Az a kérdésem, hogy Ön is társat keres, vagy csak ezt a társaságot szervezi? Ha Ön is társat keres, akkor Önt keresem, és szeretnék Önnel találkozni. Ha csak a társaságot szervezi, az nem érdekel.

Rövidre fogva 1997 karácsonya elött találkoztunk először, és Ő lett a férjem. Akkor már együtt éltünk. Én a tv-nél dolgoztam, és mellette vállalkozóként dolgoztam. Volt, hogy egész éjjel ment a munka, Ő aludt. Egyszer felébredt és azt mondta:

-Ha nemet mondasz nem sértődök meg. Egyébként is gondolkodj rajta. Az a kérdésem, hogy hozzám jönnél feleségűl?

Mindezt hajnali 4 kor. Mintha az áram rázott volna meg, azonnal igent mondtam neki , nem volt vita tárgya.

 Minden áldott nap találkoztunk. 1999-ben esküdtünk Valentin nap elött egy nappal.

Azt gondolom, hogy kicsit féltékeny volt erre a társaságra, de 1997 ben az Ő kérésére megszüntettem , jogilag is ezt az egyébként nagyon jól működő egyesületet.

Sajnos a mi házasságunk rövid életű volt. 2001-ben meghalt. A régi egyesületemből, néhányan velem voltak abban az időben. Kicsit reménykedtek is, hogy felélesztem a kis közösséget, de kétszer ugyanabba a folyóba nem lépek.

Ez volt a " Jót, Jobban kör" rövid története. Azé társaságé, amelynek dr. Gyökössy Endre, egy karácsonyon azt üzente:

" Fontos ez a társaság, mert ma már mindene van az embernek, csak embere nem akivel beszélni tudjon."

Igen , egy hármas tragédiából felállva hoztam létre ezt a társaságot. A magam fájdalmából tenni másokért.

Kik az igazi barátok?

Az ember az élete folyamán, szereti azt hinni, hogy mennyi sok barátja van. Különösen az internet világára jellemező ez. Aztán egy napon letisztúlnak a dolgok, és kiderűl hogy ki az igazi barát. A számadás itt már egy számjegyre csökken. Az aki a politika  képes évtizedekig tartó barátságot felrugni, az nem barát. (Talán soha sem volt az.) 

Néhányan maradtak csupán. Köztük a legkedvesebb Kiss Judit építészmérnök. Ő olyan barát, hogy ha 5 évig nem találkozunk akkor is ugyanott folytatódik a barátságunk, ahol 5 évvel előbb abba maradt. A mi barátságunknak is története van. Elmesélem....

Volt az édesapámnak egy nagyon jó barátja  dr. Szabolcsi László röntgen főorvos. Az élete utolsó éveit a Kékestetői szanatóriumban töltötte, mint röntgen főorvos. Laci bácsi nagyon jó ember volt, nagyon szerettük. Amikor Édesanyám meghalt  az orvosom, elhalmozott gyógyszerekkel. Laci bácsi nagyon féltette apámat, ezért gyakran meglátogatott azokban az időkben bennünket. Egyszer olyankor ért oda amikor éppen az orvostól jöttem. tele volt az asztal a gyógyszereimmel.

-Ezeket a gyógyszereket ki szedi, kérdezte Laci bácsi ijedten apámtól.

- Gizike szedi.

- Ennek így nem lesz jó vége. Hozzon az üzemi orvosától, egy papírt, hogy javasolja környezetváltozás miatt a szanatóriumi elhelyezést. minden mást mi elintézünk. Fent lesz 3 vagy 6 hétig és reméljük az alatt rendbe jön.

Beszereztem a papírt, és az adott időben fel is, mentem a Mátra legmagasabb csúcsára.  Az a szanatórium akkor asztmás és  strumás betegeket gyógykezeltek ott. Engem a betegfelvételkor beosztottak egy idősebb, jól szituált hölgyhöz egy szobába. Amikor Laci bácsi megtudta, azonnal átrakatott egy másik szobába. Pedig az idős hölggyel jókat beszélgettem.

Amikor Laci bácsival találkoztam, azt mondta.

- Nem maradhattál ott. Te ide gyógyúlni jöttél. Az a hölgy nagyon beteg. Megfog fulladni. Bármikor megtörténhet.

Az új szobámba feltűnt, hogy van már ugyan szobatárs, de az csak fiatal lehet. Ahogy mondani szokás festői rendetlenség volt a szobában. Idős ember ilyet nem hagy maga mögött. Én akkor már kaptam gyógyszert amitől, mire a szobatárs előkerült édesdeden aludtam. Igen ám, de ez innentől kezdve mindig így zajlott. Picit a nyugtatót túl adagolták, és mint egy mormota úgy aludtam. Szoba társam az étkezésekre felkeltett . Lementünk, ettünk és aztán vissza a szobába, alvás tovább. Mint utólag kiderült, két gyógyszert kaptam amitől ez a  nagy alvás volt. Utána itthon kérdezte az orvosom: - A két gyógyszertől, nem aludtál kicsit sokat?

- De igen.

- örülj neki hogy felébredtél, mert nem lett volna szabad adni.

Vissza Kékesre. Amikor aztán nem szedtem tovább a gyógyszert, a szobatársnőmmel, nagyokat sétáltunk a környező erdőben.  Judit, a szobatársnő egyidős volt velem, és struma műtétre várt. Sokat, nagyon sokat beszélgettünk. Így kezdődött 1983 tavaszán, húsvét előtt Kékestetőn a mi barátságunk. Judit csúcs intelligens, kedves nő volt akkor is és most is. Soha nem keresett kifogást, hogy felrúgja a barátságunkat. Pedig nem feltétlen mindig voltak azonos gondolataink. De mégis immár 36 éve tart ez a barátság. Időközben Judit is társra talált Orosz János festőművésszel élt kiegyensúlyozott boldog éveket. Az idei őrült meleg nyár Jánost is elvitte.

Boldog vagyok, hogy 2017-ben a Vigadóban a kiállításán ott lehettem és megismerhettem.

Tenni valamit azokért akik a legmélyebb fájdalommal küzdenek

(Segíteni gyászolóknak)

2001 szeptember 15 én eltávozott az élők sorából Peidl Ferenc, Ő a férjem volt. Amikor az amerikai terrortámadás zajlott Feri a kezem közt haldoklott. - Ferikém, ez nem film, ez valóság amit látsz -  mondtam réműlten a férjemnek. Igen, réműlten hiszen aki ezt akkor átélte, az mind pontosan emlékszik arra, hogy az egész világ rettegett. nem lehetett tudni, hogy melyik percben tör ki a III. Világháborű. Feri 4 nap múlva, kórházban meghalt. Nagyon fájt őt elveszteni, de felfogtam , hogy soha többet nem lép be az ajtón. A hagyatékkal kapcsolatos intézkedések után , lassan kezdtem megnyugodni. Néhány héttel később nyugalom költözött a lelkembe. Túlságosan is nagy volt ez a nyugalom. Éjszaka, csak bámultam a plafont. Sírni már nem tudtam, majd reggel aztán őrült fáradtan ébredtem. Tudtam, hogy ez így nem mehet tovább. vettem, egy használt, de erős számítógépet, és a magam örömére megtanultam használni az internetet.  Különféle chateket kerestem, olyanokat ahol olyan emberek voltak, akik  pont az ellenkező oldalán a földnek , éltek. Tehát ha nálunk éjszaka volt, náluk nappal Hamarosan sok barátom lett . A halál árnyéka azonban, még mindig rám vetült. 

Fórumokat kerestem az interneten. Olyat ahol, ha én éjjel hozzászóltam, akkor legkésőbb másnap napközben választ kaptam. Ebbe az időbe olyan emberekkel is kezdtem beszélgetni, akik gyászolnak, de nem találják a kiutat.  Nem tudom, honnan volt az erő bennem akkor, és azt sem, hogy honnan jött a bölcsesség, amivel tanácsot kezdtem adni. Tanácsot , a túléléshez. Emlékszem az első egy 20 éves lány volt akinek a pici, néhány hónapos babája meghalt.- Gizus , segíts !- sikította felém az interneten keresztül. - Mit segíthetek?- kérdeztem. A válasz : -Támaszd fel Marcikát Iszonyat volt , még most is leírni ezeket a szavakat, és iszonyú volt akkor olvasni, de sikerült. Túlélte a fiatal lány a túlélhetetlent.

17 éve már, hogy az interneten segítek azoknak akik gyászukban megrekedtek. Egy-egy levelet, ha elolvasok mindig rám tör, na én erre mit tudok válaszolni. Aztán kisvártatva megérkeznek a válasz gondolataim. Az évek alatt bizony sok ember életét mentettem meg. A legnagyobb bűnnek az öngyilkosságot tartom. Ettől igyekszem megmenteni az embereket, akik hozzám fordulnak segítségért, fájdalmukban.